Az oldalon található illusztrációk stílusának megértéséhez érdemes egy kicsit megismerkedni a karikatúra múltjával, eredetével. Egy rövid kutatás, és máris ellenőrizheti mindenki: a magyar nyelv történeti-etimológiai szótára szerint az olasz caricare szóból ered, melynek jelentése eltúlozni, megterhelni. A karikatúra a magyar nyelvbe vagy az olasz, vagy a német eredetű szóból lett átvezetve. És beépült a nyelvbe a karikíroz szó is, ami a német karikieren szó átvételének valószínűsíthető. A XIX. század végén már találkozni a karikaturista szóval is.
Olyan sokat így nem is kell magyarázni a jelentésen. A karikatúra pontosan az, aminek látszik, egy görbe tükör, egy nyers gondolat, egy éles szobrászeszköz. Kidomborítja a fájó pontokat, a sebhelyeket, a meghökkentő részeket, és semmibe veszi a normális értékeket. Mint a mindenkori ellenzék. Vagy a bulvárlapok.
Így a karikatúra alapvetően inkább egy stílus. Az illusztrációval könnyen párosítható, de akár az irodalom, akár a szobrászat, akár a manapság divatos stand-up előadók mind élhetnek ezzel a stílussal, ha valamilyen kritikát akarnak megfogalmazni.
Az általam készült illusztrációk alapvetően azért nem ennyire agresszívek. Sőt, általában azt a célt tartom szem előtt, hogy csinosak és helyesek legyenek a rajzolt figuráim. Aki bírja a kritikát, az keményebb karikatúrát szokott kérni, a többiek jobb szeretik azt a speciális képregényes karikatúrát, amit én alakítottam ki az évek során: kedves, könnyed túlzások által szerethető, mosolygós karakterek, akiknek célja jó kedvre deríteni az őket a jövőben megfigyelő közönséget.
Technikailag sem hasonlíthatók össze az én illusztrációim az alapértelmezettnek vett karikatúrákkal. Nálam a tusrajz precíz, a színezés alapos és ragyogó, szemben az általános lendületes, gyors munkákkal.
Ezért is szoktam képregényes karikatúráknak hívni ezeket az ajándékba szánt illusztrációkat. Ha túlzóak is néhol, csak jó érzékkel, és sosem bántóak. Egy olyan fényképész vagyok, aki meglátja a szépet minden mosolygós arcban.